Elhárítás Most

Duguláselhárítás most, kérje gyors segítségünk felár nélkül

Ha duguláselhárításra van szükség otthonunkban, az első feladatunk az, hogy találjunk egy olyan szakembert, aki 1 órán belüli kiszállást ígér. Fontos, hogy csak olyan szakembert keressünk és hívjunk fel, akiről tudjuk, hogy székhelye a közelünkben van, hiszen lássuk be, lehetetlen feladat a duguláselhárítás most, vagy azonnal, hiszen 60 perc alatt megtenni például 300 km-t, de csúcsidőben Budapest két legtávolabbi pontja között is  több időre van szükség, hogy megtegyük az utat. Mi mégis vállaljuk, mert hálózattal dolgozunk, és kollégáink 1 órán belül kiérnek Önhöz.

Duguláselhárítás

 

Duguláselhárítás most – a majdnem képtelenség

Mindig saját kerületünkből, lehetőleg a legközelebbi utcából válasszunk szakembert. Ha ez sikerül, még akkor sem biztos, hogy 1 órán belül oda is ér hozzánk, mivel lehet, hogy éppen dolgozik, vagy egy másik helyszínre indult,de az is lehetséges, hogy dugóba kerül és hosszú órákig kell rá várnunk, miközben otthonunkban már katasztrofális helyzetek uralkodnak.

A legjobb, amit tehetünk az, hogy előre felkészülünk az ilyen helyzetekre és egy szabad
délutánunkon begyűjtjük (az interneten vagy ismerősöktől, családtagoktól) pár, közeli székhelyű duguláselhárító szakembert telefonszámát, így, ha megtörténik a baj, akkor sem kell kétségbe esnünk, hiszen már kezünkben lesz a megoldás.

Kiérkezés után a folyamat általában ugyanaz : megtörténik a cső átspirálozása, majd a szakember lyukat fúr a szennyeződésbe. Ezután, ha még szükséges, magas nyomású mosóval ki is tisztítják a problémás helyszínt.